2017/2018.

Könyvmolyok éjszakája

(Vass Marianna beszámolója)

Könyvmolyok éjszakája 2.0

A tavaszi szünet kitörte előtt beneveztünk az „éjjeli bagolymozgalomba”: a Könyvmolyok éjszakája 2.0-ra. Este 20 órától másnap reggel 6 óráig tartott. Pályázati keretből éjszakai programot biztosítottunk tanulóink számára az iskola területén, teljes tanári felügyelettel.
Milyen programok voltak? 
Mindenki megismerkedett egy-egy könyvvel a „Vedd elő a könyved!” nevű játék kapcsán, ezt a könyvet több alkalommal is kézbe kellett venni az est során. Volt Figura Ede műsora, az örök rímhányó Romhányi: Szamárfület adta elő. Kivételesen jó közönsége voltunk! Saját elmondása szerint úgy gondolta, hogy csupa válogatott ”irodalmár” ül a nézőtéren.
Ezután háromfelé vált a csapat: lehetett okos telefonnal és okos táblával játszani a Dantéban, (Nagyon jól sikerült!) volt Könyvfutár a zsibongóban és voltak az olvasóteremben Beugrós játékok. Nagyon érdekesnek találtuk a Könyvfutárok viselkedési kódexét: 
„1. A futár él-hal a munkájáért!
2. A futár megszállott irodalombarát. (…) Éljen a futármozgalom! Könyvmoly Kft. Vezetősége
"Bűntény a könyvtárban – nyomozzunk együtt!" program a következőkből állt:
„A gimnázium könyvtárából elloptak 5 nagyon értékes könyvet. A csapatjáték lényege, hogy felderítsék a bűnügyet. A nyomozás menetét az egyes feladatok írják elő, melyek eredményéről jegyzőkönyvet töltenek ki: a gyanúsított neve, személyleírása, foglalkozása, indítéka, ujjlenyomata, a tárgyi bizonyíték lelőhelye és annak megnevezése. A pontosság mellett a gyorsaság is dönt.”
Az eset kapcsán a városban azonnal megindult a pletyka, majd megkezdődött a nyomozás. Minden egyes megtalált könyvben benne lapult a tettes ujjlenyomata. A rendőrségen szemtanú is jelentkezik, de sajnos csak a szoba falán a tettes árnyékát látta. Szembesítés: ki kell választani, hogy ki a tettes a zsibongóban felragasztott képekről. 
A "Könyv-moly-torna: Molyolás", amelyben helyet kapott légző gyakorlat, egyensúly gyakorlat, rokon lelkek gyakorlata, karizmok edzése gyakori és gyors lapozáshoz, far- és combizom erősítő gyakorlat, talperősítés stb. „Molyolásunkat a légző gyakorlattal fejezzük be! Mindezek után készen állunk a molyolás folytatásra. Molyolásra fel! Molytársak, repülés!”
Az irodalmi Activity szabályainak megfelelően a csapatok a rajz, mutogatás, körülírás segítségével találták ki a kártyán szereplő irodalmi művek címeit. A feladat egyik nehézségét az adta, hogy kizárólag Szabó Magda és Jókai Mór műveinek címét kellett kitalálni.
A táncházban közben felcsíki, szatmári és kalotaszegi táncok voltak. Volt, aki táncolt és volt, aki énekelt. A beszámolók alapján sokan voltak! Köszönet illeti a segítőket (Bleszák Tamara, László Rebeka, Pálfi Sára, Bakó Máté, Múth Ádám), és a zenészeket (Hegedűs Blanka Ilona, Donovál Márton). 
A műveltségi vetélkedő irodalmi-nyelvtani feladatlapjait 3-4 fős csoportokban oldották meg a résztvevők. A feladatok között szerepelt tréfás irodalmi apróhirdetés; irodalmi zanzák; múzsák, kedvesek, feleségek; eszperente mondatok, amelyek egy-egy mesehőst jellemeznek; nyelvújítási csodabogarak… A lényeg: sok feladat volt és mindet sikerült megoldani. A feladatlap kitöltése közben pedig olyan zene szólt, amilyent éppen kiválasztottak a csoportok.
Kipróbáltuk a Kreatív írást is kb. 1/4 3 felé Történeteket kellett kitalálni előre kapott karakterekkel, 12 meghatározott szóval, kihúzott témával. 4-5 fős csoportokban dolgoztak a diákok, a kapott rajzokról meg kellett mondani néhány dolgot: Mi a neve? Hány éves? Mi a foglalkozása? Mi lehet a kedvenc hobbija/itala/édessége/színe? stb. Idézzünk fel egy-egy művet! 
„Zsákbamacska
Végtelen sötétség uralkodik az utcán, már rég szólt a tizenkét órai harangszó. Egyetlen lélek van csupán a sikátorban. Lassan be is alkonyodik. (…) Ijedtében József menekülésbe kezdett, Beatrix üldözte, és leterítette a földre a feldúlt idegállapotú bérgyilkost. Beatrix meglepetésére a földre hullt zsákból egy termetes macska bújt ki. Pálnak se híre, se hamva. Ez csak egy zsákba macska.”
„Ami a Bibliából kimaradt
Jézus 33. szülinapja alkalmából bulit akart rendezni, de a munkanélkülisége miatt ezt anyja nem engedte, és folyamatosan kiáltozott vele. Ezen okból vala Jézus eldönté, hogy a következő harangszókor, miután bealkonyodik, elindul otthonról…”
Az olvasóteremben órákon keresztül folyt a Ver-da, azaz "Vers a dalban". Ez azt jelentette, hogy egy tetszőlegesen kiválasztott dalszöveget kellett versként felolvasni. A legbátrabb jelentkezők (Görföl Richárd, Kozmáry Benedek és Lukács Dávid) előadásait el is küldtük a Közösségek Háza oldalára. 
Az anagramma játék során szerzőket, alkotásokat kellett az anagrammákból kitalálni, majd helyesen párosítva leírni a szerzők és a műveik nevét.
Aztán volt újságpapíros tánc is, amelyben a résztvevők párban táncoltak, lötyögtek, csörögtek, és közben egyre kisebbre fogyott a papír a talpuk alatt. Ezt Krausz Piros-Lukács Dávid párosa nyerte.
Seprűs tánc, székes tánc és számos egyéb program is színesítette a kínálatot, melyek részleteiről kérdezzék bátran a lelkes résztvevőket! És közben még pizzát is ettünk!
Végül ne felejtsük el megemlíteni a program szervezőit sem: Andókné Pörnecz Gabriellát, Ignáczné Somogyvári Szilviát, Ladányi Líviát, Szabó Irént és Vass Mariannát.

Könyvmolyok éjszakája 

(Szabó Irén beszámolója alapján)

 

Jutalomkönyv adományozása a könyvtárnak

2017.09.13-án az Országos Haditorna Megyei Döntőjén iskolánk csapata első helyezést ért el.

A győztes csapat sok ajándékot kapott, többek között két nagyon értékes könyvet. A csapat tagjai a könyveket felváltva vitték haza, és olvasták el.

Ezután az iskola könyvtárának adományozták azokat.

 

Mit keres a szilvási óvodások mellett az új könyvtári logó?

 A szilvási ovisok még a népmese napja alkalmából látogattak el a gimnázium könyvtárába. Három alkalommal voltak nálunk. Mit kaptak az óvodások?

            Előadtunk nekik egy dramatizált népmesét: A szegény ember hat gyereke címűt, ami hasonlít Jancsi és Juliska Grimm-történetéhez, csak ez egy magyar népmese. A magyar népmesekincs gazdag a „nemzetközi motívumokban, hiszen a változatos történelmi múlt során, a sokfajta néppel való érintkezés lehetővé tette az ilyen meseelemek és mesetípusok beolvadását. A népmese gyűjtése és rendszerezése során bebizonyosodott, hogy a vándormotívumok a legkülönbözőbb népek meséiben is fellelhetők."[1]

            A dramatizált népmesét egy új, a 9. A osztályosokból válogatott csapattal adtuk elő. A történet sokszereplős: szegény asszony, szegény ember és hat gyermekük, gazdaasszony, emberevő és vadász. A szereplők megérdemlik, hogy felsoroljuk őket: Bális Csenge, Aranyos Blanka, Szileszki Emília, Kovács Rebeka, Sütő Ágota, Szabó Eszter, Bauer Kata, Franczen Szofi, Berta Vera, Lukács Bence és Tamás Bálint.

            Az előadás után következett egy rövid foglalkozás arról, hogy miként nyúlunk egy könyvtári könyvhöz stb. Aztán bábszínezés következett, ahol a kedvenc szereplő csoportonként más-más volt: volt szegénylány, emberevő, szegény asszony és szegény ember. Amikor elkészült a báb, akkor felragasztottuk hurkapálcára. Behoztunk a díszletből két fát, és az óvodások azok mögé bújva bábozhattak. Ezt követően próbakölcsönzés volt: kiválasztottak egy-egy könyvet, azt kikölcsönözték, és leültek mesét olvasni.

            Tartalmas délelőttöt tölthettek el az ovisok a Nagy László Gimnázium könyvtárában.

 

            Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Hónapja alkalmából meghirdettünk egy új könyvtári logópályázatot és a „Ronda, de tartalmas könyvek” fotóit is vártuk beküldésre.

            A legjobb új logótervet Bihari Marcell (10. B) találta ki, aki sok pályázattal készült. Már fenn is van a Nagy László Gimnázium könyvtára facebook oldalán.

            A csúnya, de tartalmas könyvekről készült képeket is vártunk sok szeretettel erre a napra. Most kevesebb könyv fotója érkezett be, mint a korábbiakban hirdetett, hasonló képküldős alkalmakkor, ezért nem rangsoroltunk, hanem sorsoltunk közülük és a következők nyertek: Benke Alexandra (9. B), Kovács Gitta, Veres Szabina. A két utóbbi hölgy már elballagott a gimnáziumunkból, de még így is küldtek be képet.

Vass Marianna, könyvtárostanár

 

[1] www.wekerlekos.hu/html/genre.htm (Utolsó letöltés: 2017. október 29.)

 

Népmesés őszi túra

„A mesemondás tanulható, gyakorolható, ugyanúgy,
mint egy hangszeren meg lehet tanulni játszani.”
Sándor Ildikó

A népmese-konferencián az idei téma A leírt és az elmondott mese különbségei, kapcsolatai voltak. Pécsett és Eszéken tartották a XIII. Országos népmese-konferenciát.
Számunkra a népmese kizárólag gyermekműfaj, a gyerekeinknek mondunk, olvasunk mesét. De ez nem volt mindig így! Az ének hallgatása, a dalolás, a táncolás, a mesemondás, az egymással való tréfálkozás, a fiatalok egymás közti ismerkedése, azaz minden olyan tevékenység, amely szórakozásszámba ment; mind-mind részei voltak a falusi életnek. Korábban –még a 19. században is–, ha közösségi tennivaló akadt: a kukorica-, a tollfosztás, az aratás, a szüret, a disznóölés és a fonó ilyen tevékenység volt. 
Manapság, ha találkozunk egy-egy híresebb mesemondóval (Voigt Vilmos, Raffai Judit, Sándor Ildikó, Agócs Gergely, Fábián Éva, Berecz András stb.), tőlük is azt kérdezzük, hogy ma melyik mesét fogod mondani, olvasni. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy ma egy felnőtt ember, miként mesélhet a saját korosztályának. Fejből!
„A Magyar Olvasástársaság (HUNRA), a Hagyományok Háza és a Meseszó Egyesület összefogása, ennek a szakmai programnak a közös megrendezése is azt kívánja jelezni, hogy a mondott és az olvasott népmese egyaránt fontos számunkra, s bőven van tennivalónk e területen.”
2017. szeptember 29-én összekapcsoltuk az őszi túrát a Népmese Napjával. Kisorsolták előre, hogy melyik osztály milyen sorrendben indul el. Csupa mesés feladat várt arra, aki a 12 állomásból álló pályán végigment. Akadt állomás, ahol mesei TOTÓ várta az osztályokat; volt, ahol 2 bottal kellett egy sárkánytojást egyensúlyozni; volt, ahol gólyalábazni kellett. Akadt olyan hely, ahol az aranyhalat kellett kifogni; volt egy hely, ahol mesekönyveket kellett betűrendbe rakni; a kedvenc állomásom pedig az volt, hogy elindult hátiputiban egy lány meg egy fiú, aztán a lányok seprűt, a fiúk pedig falovat kaptak a lábuk közé s úgy nyargaltak vissza a kiindulási helyükre. 
Sok hely, sok állomás, nem is lehet felsorolni azt a 8,1 km-es távú pályát, ami a fiatalokra várt. És mindannyian végigmentek rajta!

Vass Marianna, könyvtárostanár

 

Felhívás: "Ronda, de ízletes könyveket" várunk

És itt van a 2017-es kihívás! :) :D
"RONDA, DE ÍZLETES" KÖNYVEKET KÉREK LEFOTÓZNI!
Olyan könyveket, amelyeknek igazán csúnya a borítója, ám a tartalma nagyszerű!
A legrosszabb borítójú könyvek és a legjobb tartalmú művek. 
Nem kell csodára gondolni! Szabad házi olvasmányokat is beküldeni, olyan olvasmányokat, amelyeket Ti kedveltek stb.
HATÁRIDŐ: 2017. október 20. (péntek)
GYERÜNK! HAJRÁ!

 

Felhívás a könyvtári LOGÓ megújítására

Felhívást teszünk közzé a Nagy László Gimnázium KÖNYVTÁRA LOGÓjának megújítására.
"A logó egy cég, szervezet, áru vagy szolgáltatás azonosítására szolgáló egyedi, jól felismerhető jel." https://hu.wikipedia.org/wiki/Log%C3%B3
HATÁRIDŐ: 2017. október 20. (péntek)
GYERÜNK, HAJRÁ! A MÚLT ALKALOMMAL TÖBB, MINT 40 PÁLYAMŰ ÉRKEZETT BE!

Közzétette: Vass Marianna

"A legeredményesebb középiskola" díjat kaptuk meg

A Pedagógiai Oktatási Központ 2017-ben a megyei –POK által szervezett- versenyeredmények alapján

kiválasztotta a legeredményesebb pécsi általános és középiskolát, illetve a legeredményesebb vidéki középiskolát.

Idén ezt a megtisztelő címet mi, a Nagy László Gimnázium nyertük el.

Szeretettel és büszkén soroljuk fel azon tanulóink nevét (felkészítő tanáraikkal együtt), akiknek köszönhetjük ezt a rangos díjat.

Nekik, és azoknak a tanulóinknak, valamint tanáraiknak is gratulálunk, akik szintén kiemelkedő eredményeket értek el más –nem a POK által szervezett- versenyeken (az „Eredményeink” rovatunkban megtalálhatóak)!

Borbás Balázs: Irinyi János Kémiaverseny 1. helyezés

                          Curie Emlékverseny 1. helyezés

                          (Felkészítő tanára: Mukliné Kostyál Irén)

Császár Kitti:     „Szép magyar beszéd” verseny 3. helyezés

                          (Felkészítő tanára: Vácziné Orovicza Tímea)

Kovács Bernadett: „Szép magyar beszéd” verseny 1. helyezés

                          (Tanára: Ignáczné Somogyvári Szilvia)

                          Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny 2. helyezés

                          (Tanára: Vass Marianna)

Kőszegi Zsófia:   Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny 1. helyezés

                           (Tanára: Vass Marianna)

Topp Dóra:         „Szép magyar beszéd” verseny 2. helyezés

                           (Tanára: Vácziné Orovicza Tímea)